Főzőiskola hétvégenként Egerben az olasz tradicionális konyha jegyében!

 

Mindig is késztetésem volt a főzés iránt, és úgy gondolom jó dolog ezt a felemelő foglalatoskodást sűrűn gyakorolni, ezáltal is rengeteg boldogsághormont generálni szervezetünk számára.
No ez egy jól talán nemigen sikerült blama duma volt, de azért ne törölj ki azonnal a fiókodból!
Laura Bellinazzival, aki 10 éven keresztül a Grignani Agriturismo Szilvásvárad séfje és rendezvényszervezője volt – egyébként legkisebb fiam, Máté (5) keresztanyja – téli estéken a szilvásváradi Petőfi úti házuk nyárikonyhájában gondosan elfogyasztott vacsora és természetesen nem kevés egri bor után, mindig arra az elhatározásra jutottunk, hogy egyszer jó volna valahol a világban nyitni egy kis kifőzdét és együtt főzőcskézni. A gondolat nem volt rossz, de mi itt rekedtünk szeretett hazánkban és most az új egri üzletünk kapcsán azt találtuk ki, hogy nem rögtön Vietnamban vagy Kambodzsában nyissunk egy olasz-magyar kifőzdét, először csak süssünk-főzzünk itthon, szívvel és lélekkel és ezt az élményt adjuk át másoknak is.
Ezért arra gondoltunk, hogy hétvégenként „olasz főzőiskolát” szervezünk az eredeti olasz falusi tradicionális étkek jegyében. Laura irányít, utasít, megmutat (hablatyolni is fog sokat J ) és elvisz bennünket valahová Toscanába, Poggibonsi környékére, ahol minden áldott nap hasonló ételeket rak az asztalra a Nonna és hangosan beszélő, hadaró népes családja körülüli a pasztás tálat, jó sok bor kíséretében elfogyasztják vacsorájukat és megbeszélik a világ folyását.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lovasetterem.blog.hu/api/trackback/id/tr552327006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása